2017. október 10., kedd

Oszkar Steiger : Élni a természetben


Oszkar Steiger : Élni a természetben








Könyv ismertető, 

Nem akarok földrajz órát tartani, arról, hol is fekszik Magyarország. A magas hegyek, az Alpok, a Tátra, a Kárpátok védelmében megbújva egy kis paradicsom terül el. Minden megtalálható itt, ami a megélhetéshez szükséges. Ennek legjobb példáját, a közelmúltban még élő, lassan legendává vált pákászok bizonyítják. A rétség ellátta őket a szükségleteikkel.
 Lépjünk csak a nyomdokaikba. A vadászatot mellőzzük, mert az nem egyszerű. A halászat helyett a horgászatot már annál inkább művelhetjük. Ami a legkevesebb gondot, és talán a legjobb szórakozást jelenti a vad növények felismerése fogyasztása, ehetővé tétele. Ki kell mennünk a lakóhelyünk közelében egy kis elvadult helyre, nyitott szemmel járni és máris elénk tárul valamennyi, az őseink világából.
Egy hétvégi, kétnapos táborozás is már sok élményt tud nyújtani. Ráadásul a zsebünk sem foglya bánni. Olcsóbb, mint egy mozi és nagyobb élmény, mint egy rossz film.
Mit vigyünk ki magunkkal az ételek elkészítéséhez, mit gyűjtsünk erdőn – mezőn.
 Kezdő szakácsoknak igyekszem bepillantás nyújtani a főzés alapjaiba is.
A horgászat egyszerű módjairól, a túlélő horgászatról.
Családi nyaralás az Adrián, mit lehetne begyűjteni, megenni.
Kenutúra valamelyik kis folyónkon, és elénk tárul egy éléskamra.
Azért vigyázat, mert nem minden növény ehető, a gombák különös figyelmet igényelnek,
A tűz gyújtástól a mosogatásig, erről is szól ez a könyv.
Én nem azt írom le,hogy mit kell csinálni, hanem csak azt hogy a csavargásaim alatt én mit ettem, hogyan főztem.
Remélem a tapasztalataim, segítségetekre lesz.

Jó túrákat, nagy kalandokat, és jó étvágyat.


Oszkár Steiger: Élni a természetben

Könyv megrendelése

A könyv ára postai szállítással együtt Magyarországon belül, 4800 ft.
2db könyv ára postai szállítással    8100 ft
3 "" "" ""      11400 ft
E fölött emelkedik a postai költség.
4db könyv ára postai szállítással   15000 ft
5 db "" ""   18300 ft
Ezt az összeget az alábbi bankszámlára kérem befizetni.
11773683-61013166 kedvezményezett   Sági Oszkár
Az utaláskor kérem, hogy a közleménybe írja be, hogy ki a befizető és mennyit rendelt.
oszkarsteiger@gmail.com
Mail
Címre kérem megküldeni az alábbi adatokat. az így beérkezett adatokat kimásolom és áthelyezem egy másik mappába, hogy tiszta képet kapjak, a rendelésekről, címekről.
Több pld, rendelése és névre szóló dedikálása esetén kérem valamennyi nevet feltüntetni, köszönöm.
Megrendelő Neve :
E-mail-cím :
Szállítási cím :
Példányszám (db) :
Köszönöm a rendelést.


Főzés tökhéj „ fazékban” forró kővel.

Főzés tökhéj „ fazékban” forró kővel.


A mai ebédhez vettem egy szép érett sütőtököt. Fontos volt a mérete és az alakja. Utóbbit tekintve az volt a kívánságom, hogy stabilan megálljon a fenekén.
A főzést forró kövekkel akartam elvégezni. Teniszlabda méretű, de inkább kisebb köveket válogattam ki erre a nemes feladatra. Ezek mozgatásához szükségem van egy fogó eszközre, egy csipeszre.  A tűz meggyújtása, a kövek bepakolása után, ennek elkészítésével kezdtem a munkát.
A kőfogó csipesz. Vágok egy méter hosszú ágat. Ennek a közepét kissé elvékonyítom az egyik oldalán. Itt sűrűn bevágom, befűrészelem.





Ezek a kis vájatok segítenek az ág ketté hajtásában.




Ezzel már meg is vagyok, jöhet a próba. az első kisebb kő felcsippentése.



A csipesz szára könnyen kifordúl és kiesik közüle a kő. Hogy segítsek a bajon, egy hajlékony, vékony gyökérdarabot téptem fel a földről. Ezzel mintegy vezető közé fogtam a szárat és a gyökér darab végeit egy madzaggal összekötöttem.



A következő feladat a tök előkészítése. A megfelelő termésnek keménynek kell lennie. Mint ilyennek, a héját, nem könnyű átvágni. Éles késsel, óvatosan lemetszem jókora ívben a tetejét.



A belső szivacsos részt, a magokkal együtt kézzel kiveszem és a tűz mellé teszem száradni.


A következő réteg valamivel keményebb, de azért még elég puha, ahhoz, hogy a fakanállal ki tudjam kaparni, és  megtörni a tök húsát. Csak annyit kaparok le, amennyit a fakanál megbír.



A tök már levágott felső teteje lesz a fedő. Ennél a példánynál már nem volt meg a csumája, amely a fedő fogó, szerepét töltené be. Ezen könnyen segítek. Arasznyi ágacska végét ferdén lecsapom, arra ügyelve hogy kis kereszt ág legyen az alján. Az ág hegyes végét alulról átszúrom a tök korongon, és a keresztágig nyomom be.


Ezzel készen is vagyok az előkészületekkel. Illetve majdnem, mert mielőtt a tököt a tűz mellé teszem, vízzel feltöltöm, sóval, ételízesítővel ízesítem, ezután jól elkeverem.


A kövek a jó parázson gyorsan forrósodnak. A csipesz segítségével már mehet is bele az első kő a levesbe. Ebből lesz a kő leves, amely azonnal bugyogni kezd.




Az első kő még hamar kihűl, ezt rögvest követi a másik.




Ennél már mintha valami gejzír törne fel, forr a leves. Le is fedem nyomban, hogy ne szökjön el a gőz, a zamat. A födő alól a lyukakon kifúj,a nyomás kiegyenlítő.



Amint lecsitult a zubogás, cserélem a követ. Fedő le, a csipesszel kiveszem a levesből a meghűlt követ, de azért vigyázat, mert ez is forró. Ezt behelyezem a parázsba és kiveszek egy másik jól átforrósodott követ. Ilyenkor tapasztalni, hogy milyen jó a hosszú szár. Amint belehelyezem a forró követ a levesbe, felcsap a forró gőz. A fedő is csak alig tudja visszatartani.




Olvasom mások írásaiból, hogy vigyázni kell a kövek forrósításánál, mert szétrobbanhatnak. Biztos előfordulhat, robbanhat, nekem még nem volt robbanó kövem. Sem folyami, sem bányai, és sem alpesi nem robbant még szét nekem. De azért ajánlom, hogy óvatosan kezeljék.

Kellemes illatok szállnak fel a fazékból. Ideje megkóstolni.  A belső fala már jócskán megfőtt, sőt már a tök külső felületén is érezni, hogy puhul a haja. Jó lesz vigyázni, nehogy kilyukadjon.

A tűz szélén, a tökmagot körül vevő szivacsos réteg már a múlté. Teljesen összeszáradt. A maradék magot ráteszem egy, a folyóparton talált lemez darabra és a tűz fölé teszem pirítani.



Egy kanállal veszek a forró levesből, fújogatom, fújogatom, majd óvatosan megízlelem. Hát ez valami fenséges.
„ Leveszem „  a fazekat a tűzről. azaz, kiveszem az utolsó követ is a levesből.
Kezdődhet a lakoma. A kuskával meregetem a levest, és jóízűen el is fogyasztom mind.




A leves csak az első fogás. Miután kiürült, a tökfazekat kezdem el enni. Szeletekre vágom, és úgy fogyasztom. A leves zamata csak rásegít, az amúgy is izletes sütő tökre.




Néhány szeletet felteszek a lemezre sütni. Ez lesz a desszert, az édes sült tök, és utána még ropogtatni valónak ott a pirított mag.



2017. október 5., csütörtök

Barlang Bivak 8.


Egy hónappal később



Egy hónapos távollét után felkerestem a Barlangi Bivakot. Nagy örömömre semmi emberi károkozásnak nem volt nyoma.

 Távollétemben volt nagy vihar, már az első hó is leesett, amely időközben elolvadt.
  leszakadt a kis tábla
 a ponyva hátulját kilazította
 az egyik ringli kiszakadt, ezt egy szorító nyolcassal megkötöttem.
a ponyva alját belülről egy fatörzzsel fixáltam
Mindössze ennyi kár ért.

Egy jó Pipa és kávé a tűz mellett. Csak nagyon ritkán gyújtok rá.
Egy szép viharos vasárnap délutánt töltöttem  a táborban.










Barlangi Bivak 7,

Barlang Bivak 7. munkanap.




Ismét egy szép, napos nyári reggelre ébredtünk. Az erdő és én. No meg a hegyek. Vakító kék ég. Havas hegycsúcsok. Azokat most innen nem látom, de ott vannak. Tudom és kész, miért kell mindenen kötekedni. Nemegyszer jártam már fent a fennsíkon a nyári kánikulában. A hótömbök alá álltam be hűsölni, és inni a „ hegy levét” ez a másik leve. Amit  ti is ismertek, az a bor. Ez pedig az olvadt hólé, ami csak elsőre tűnik jónak, másodjára még jobbnak. A tapasztalatlan ember csak később lepődik meg, és érzi, hogy ég a szája, és egyre szomjasabb lesz. Nem lepődöm meg, élvezem a zuhanyt, felfrissülök, és magnéziumos vizet iszom mellé. Később egy snack levest. Ezt még főzni sem kell. Folyadékot pótol. laktat, és Sót is tartalmaz.  Azt ami hiányzik a hóléből.
Itt a völgyben a folyó partján, ez csak emlék. A sebes, és ma is ismét áradó folyót kellemes hűs szellő kíséri.
Hová lett a fürdő medencém. Nincs igazság, valahol itt kell lennie. Az lesz pedig, az a kicsi hullámvető. Itt, erre a kőre szoktam tenni a törülközőm, az már biztos. Innen pár lépés a fürdőm. Még sem látom. Akkora marha nagy kő volt mint egy vontató hajó. Hová lett. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz. A folyó két nap alatt teljesen feltöltötte a hordalékával, homokkal, kaviccsal, a fürdőm pereméig. A  tegnapelőtt még ott heverő fatörzsek már a múlt homályába vesztek. A természet hatalmas erői. milyen hihetetlen munkát végeznek. És ezt akarják mások legyőzni. Ők akik meghódítják a hegy csúcsokat. Lelki szegények. Nem meghódítani kell, hanem együtt éllni vele. Az Ősanyával, a minket körülvevő csodálatos világgal. Én boldog vagyok, amikor elfogad, ott lehetek, benne élhetek,. Megmutatja csodáit, és az erejével méltányosan bánik amikor engem érint. Milyen parányi is az ember amikor egy szűk katlanban a két oldalról tornyosuló szikla falak között kapaszkodik a sziklákon, hogy ne essen bele az alatta rohanó, bukdácsoló hegyi patakba.
Hirtelen a végtelen hómezőn látom magam. Kis emelkedőre kaptatok. Amíg a szemem ellát, hóborította pusztaság, egyetlen parányi nyírfa mutatja, van itt élet, Persze hogy van, Egy kis vicc jut erről a helyről eszembe.
Túl az Óperenciás tengeren, Hetedhét határon is túl , az üveghegyen is túl, sőt még azon is túl élt egy nyuszika nagy boldogan. Egyik reggel amikor felébred, kimászik a  vackából, megdörzsöli a szemét és körül néz. Hú de messze is lakok én.
 Eszemben sincs legyőzni. Mit is, mit kellene legyőznöm. Miért kellene a csodát legyőzni. Azért, hogy ne legyen minek örülni.
Amikor a kutyaszán pattogva siklik a havon. A jeges szél az arcomat marja, belevág. A szám már cserepesre száradt. Vér szivárog belőle. Csak akkor veszem észre, amikor a kezemre pillantok, mert megtöröltem a számat, és meglátom a vért    Én mosolygok, szétárad bennem a boldogság. Élek. Itthon vagyok.
A  hat huskit  nem biztatni kell, hanem fékezni, ha szükséges. Repülnek, szinte a hó felett száguldunk. Telnek az órák, múlik a nap, de sosem felejtődik. Ezért élek.
Ez van, majd ha lecsendesedik a folyó, megint kikotrom a medencémet. Nem nagy munka. Csak kaparom, rugdosom a lábammal a sódert, a víz meg elviszi. Valaki biztos örül majd neki.
A lombkorona alatt hűs van, nem éget a nap.
Talicskával jöttem ma is, és azzal is kétszer fordulok. A fekhelyhez hoztam két darab 1m szer 0.80 m es két centi vastag OSB lemezt, a szerszámokon kívül. Már korábban kétszer is lefestettem hogy védjem az időjárástól, az esőtől.
A keresztben fekvő fő tartókra ráfúrom a felső hosszanti ágakat, A vékony furatba már könnyen beleütöm a kétszázas szögeket. Kis talaj szint igazítás, nagyjából jó is lesz, mehet a felső borítás. Ráfekszem, próbálgatom, jó lesz, Ezeket már csavarral rögzítem.
Masszív, erős fekhely lesz, és nem csak feküdni, de a magassága miatt még ülni is kényelmesen lehet rajta, a lábamat a földön tartva. Ez sokat számit a reggeli felkeléskor. Könnyebb ülő helyzetből felkelni, mint a talajszintről.
Az állványra felhúzom az újonnan vásárolt OBI- s  ponyvát, 3 x4 m es. Nagyobb mint amire terveztem, de ettől nagyobb baj ne legyen. A 3 x3 as Decathlonos ponyvám már több helyen lyukas, megjárta velem a fél világot, és talán pont ezért nem akarom itt hagyni. Öreg darab, megbecsülést érdemel. Az ujjnak még ki kell érdemelnie. Rögzítem. Ennek nincs középen füle, nem tudom felhúzni, Hasa van, Kap belülről egy merevítőt.
Jöhet a kávé szünet. A megérkezésemkor a tűzgyújtással kezdtem, és feltettem a Törökös kávémat. Szegény Törökök, ha tudnák, hogy miket nevezünk mi kávé főzésnek.
Pár szem burgonyát bedobtam a parázsba, a hamuközé, ebédre.
Reggeli kásámat, lemondtam, mert támadás érte a raktáramat. A zabpelyhemnek nem lett semmi baja, az egerek szerint, Ők nem szeretik, amig van jobban  a fogukra való. Tegnapelőtt tiszta, műanyag, patenttetős dobozba tettem  több élelmiszeremet, közte a zabpelyhet is. Ez több mindennel, sőt mindenemmel együtt, egy hullámpapír karton dobozban kapott elhelyezést, a barlang előtt a  szikla fal alatt. Ezt találtam a legszárazabb helynek. A doboz tetejét a saroknál, szépen szabályosan, csinosan kirágta. A dobozban többek között két tekercs WC papír is várt a sorára. Eredetileg más sorsot szántak neki a készítői. Isten tervez, egér végez. Pedig egy bötű sem volt rája nyomva, de Egérke mégis átrágta magát rajta. Aztán fogta és az aprólékot behordta a lyukon a zabpehely tetejére, némi műanyaggal díszítve. Fene a gusztusomat. de elég nekem az a rost ami a zabban van, nem kell a cellulóz, amit az ember amúgy sem tud megemészteni. Igazán csinos kis kuckó, vagy netán gyerekszoba volt. Egészen addig míg gyarló emberi természetemet hagytam eluralkodni magamon, és az egészet kiborítottam a dzsindizsába. Először csak a tetejét szedtem le óvatosan hogy mentsem ami menthető. Aztán egyre lejjebb haladva, megvilágosodtam. Hát ebből jobb, ha nem eszem. Ekkor történt a kiborítás. Már sajnálom, hogy kilakoltattam Egérkét. Miután számomra semmi menthető nem maradt, így az egész értéktelen lett. Így mind ketten veszítettünk. Most  ő kereshet másik lakást, valószínűleg egy másik dobozomat. No mindegy , legközelebb vissza építem az egérlakot.
Nem tudom mit szoktak főzni az egerek ,mihez kell nekik az étolaj, de annak is kirágta a kupakját.
Ez a kis intermezzo, azzal a hasznos tanulsággal járt, hogy élelmiszer készletet, hogyan nem érdemes tárolni.



Ifjú művészek, grafitinak nem nevezhető pingálmányokat helyeztek el anno a sziklán, különböző színű festékekkel. Ha már véget vetettem egy egér család nyugalmának, akkor ennek is véget vetek. Hoztam magammal sötét zöld festéket, és ezzel foltosra mázoltam a szikla érintett felületeit. Meg hintettem egy kis helyi avarral, földdel, máris kellemesebb látványt nyújt.


Kissé lángolt még a parázs, de azért megsütöttem rajta a mai hús adagomat. Feleslegesen nem akartam nagy tüzet sem rakni. Sajnálom a fát pazarolni. Pedig van itt bőven belőle, nem úgy mint a pusztai életem alatt. Akkor és ott megtanultam mi az a nincs. Naponta mentem ki a talicskámmal télen a hóban, hogy összeszedjem a másnapra való gallyat, venyigét, a  tüzelőmet. Végül is, semmi gond, az időmbe belefért, napi egy óra rőzse szedés. De nem bírom megállni, hogy az uszadék fából be ne raktározzak. Annál is inkább, mert ahogy  a múltkor jártam, az ne ismétlődjön meg. Egy talicskányi uszadék fát be is hordtam. A nagyját a kinti rakatra, a száraz apraját, mára, holnapra.
Kaptam egy táblát, hogy rakjam ki az ösvény szélére a bejárathoz.
Illetékteleneknek, a belépés, Tilos. hirdette.
Azt akarom elérni, hogy az erre járó emberek, nehogy csöves bunginak, vagy menekült szállásnak nézzék, és ezért verjék szét.
 Jobb híján, ezért is szögeltem ki a táblát, egy, a kövek közé szorított karóra. Jelképes kis sorompót is helyeztem el keresztben.


Mivel nem voltam megelégedve a viharlámpán fényerejével, ezért most kevés spirituszt töltöttem a tartájába. Meg is látszott egyből, csak egy kevés alkohol kell és mindjárt szebb a világ. A lámpa olajos palackot is megvadítottam egy kevés szesszel. Lehoztam magammal a frissen készített, Sörös mécseseket is. Az első étolajjal működött, visszafogott lelkesedéssel. Kapott egy kevés petróleumot. Egyből lobb kedvre derült. Azért füstölgött magában még egy sort. Vihar lámpává alakítottam, a következő megoldással. A hajdani sörös doboz tetején ejtett két kis lyukba vékony drótot fűztem. Ezeknél fogva tudom az égő mécsest beleereszteni egy befőttes üvegbe, majd kivenni onnan. Az üveg egy részére alufóliát ragasztottam, fényvisszaverőnek. Az üveg már jól védi a lángot, de ha még egy kilyuggatott konzervdobozt is szerkesztek rá, akkor már hivatalos vihar lámpa lesz belőle.

Készítettem egy másikat is, Ennek a fényvisszaverőjét, a saját anyagából alakítottam ki. Gyári kanócot és tiszta petróleumot kapott.  El is vitte a pálmát, mint a legerősebben világítót. Meg a legtöbbet kormozó, különdíjat is. Ennek a legnagyobb gondja csupán az volt, hogy nincs semmi értelme a fény visszaverőnek. Inkább csak a sötétséget veri vissza, úgy, mint a fekete lámpa. Ha felkapcsolod, sötét lesz.
Felmentem a tábor melletti dombra, a szikla fal alá, fotózni. A látvány kedvemre való. Egyfolytában az jut eszembe, olyan ez, mint egy Winnetou film helyszíne. Az aranyásók tábora.
Egy apró,. de nem, jelentéktelen mozzanatról még meg be kell számolnom. Az uszadék fa rakatom mellett gyűjtögettem a környéken fellelt szemetet. Volt köztük kerékpár roncs, de nem Vizi bicikli, és még sok egyéb. Azt látom, hogy került hozzá még újabb darab is. Ez jó jel.  Az erre járok, értékelik a takarító munkát, és hozzájárulnak, annyival, hogy amit észrevesznek, azt odahozzák. Ma ki talicskáztam a készletet, a falu széli szemeteshez. Egy házaspár jött arra futni, és nagyon tetszett nekik, a rendrakás, a tábor felépítése. Külön megjegyezte, felfigyelt arra hogy nem részeg duhajkodás színhelye. Remélem a jó véleményük elterjed a környéken, és nem jönnek ki lerombolni amit felépítettem.
 Végül is a barlang megmarad, meg az erdő, a folyó, a sziklafal.
Akkor mi más kell.
Ezzel befejeztem ezt a munkát. Ezután már csak pihenni, technikákat kipróbálni. horgászni járok ide, meg ami még eszembe jut,  a Hátsó Kerti Bushcraft táborba. Normálisan, kis takarítással, felújítással, sokáig állhat így.
Remélem olvasóim közül, látogatóim is lesznek.
Nem utolsó sorban, remélem, ezzel a kis munkával, ez a hely is csatlakozik, az ingyenesen használható, vándor szállás helyek közé. Az a kis tábla is elveszíti lét jogosultságát, lekerül és valami kellemesebb felirat kerül a helyére.











Barlang Bivak 6.

Barlang Bivak 6. munka nap



Azért így a cím, mert általában csak másnaponként mentem le.
Tegnap is egésznap csendes, esős nap volt, ezért inkább otthon maradtam. Írtam, olajmécsest barkácsoltam.
Ma délelőtt, tisztuló félben volt az égbolt. Felhőfoltok közül ki – ki bukkant a nap, meleg sugaraival szárítva az elázott földet, növényzetet. Szárítani ugyan szárogatta, de maradt még bőségesen víz az aljnövényzeten, a cserjék levelein, miközben a folyóparti fűzes sürelyébe behatoltam. Nem bujdostam, bujkáltam. Ujjnyi vastag egyenes ágakat keresgéltem a tervezett fekhelyem elkészítéséhez. Nyolcvan cm hosszúságúak és lehetőleg egyenesek kellenek. Ezt a partszakaszt évekkel ezelőtt legyalulták, amikor a vízi erőművet építették.
 Kis duzzasztó van feljebb, amit ma is kinyitottak a nagy esőzés, a duzzadt hegyi patakok vizének elvezetése miatt.
 A földmunkákkal kiirtották a hajdani növényzetet, és most egy fiatal, főként füzes állományú megujjult, bozótos növekszik fel.
Ebbe ereszkedtem bele a meredeken lejtő partoldalon, pillanatok alatt bőrig ázva, Ez csak víz, kit érdekel. Annál inkább, hogy mit rejt a sűrű. Elsőnek egy mérő pálcát vágtam. Ezt illesztgettem, nézegettem, hogy melyik ág, vessző lesz megfelelő a számomra. Jó harminc darabot össze is gyűjtöttem. Ez elég lesz a próbához. Hevederekkel összekötve, vállra vehető csomaggá alakítottam a gally köteget.






Hazaérve, felkötöttem a függőágyam, kifeszítettem a ponyvát a favázra.
A leendő wilobed alsó részét kihoztam a barlangból. Ma is csöpögött minden a víztől odabent. 30 ágat hoztam, kellene még vagy 60 db. A ponyva alá helyeztem és nézegettem milyen is lesz.
A gondolataimat átirányította egy család. A kis kölyökkel sétáltak erre. Az meg persze mit tesz, csapkod dobál mindent, az apja meg idióta vigyorral a képén nézi. Na ez meg is változtatta a véleményem a fekhely készítésről, és minden egyéb munkáról. Amíg ilyenek járnak erre, nem érdemes többet csinálni. A tegnapelőtt partra felhajigált uszadék fáimat is szórakozásból visszadobálták. Hogy törne le a karja az ilyennek.
Miután ily módon jól felbosszantottak, az ebédkészítésbe menekültem.

A szokásos zabpehely krém levest főztem, és törökös kávét.
Alufóliába csavartam 4 szem burgonyát és egy vöröshagymát
Húst sütöttem a halas rácson.





 Ezzel nagyjából kész is vagyok a tervekkel. Amennyiben nem lesz rongálás, még fejlesztem a bogrács állvánnyal, grillráccsal, még több ülőkével. Meg még talán egy nagy nehéz fekhelyet is készítek, amit nem tudnak arrébb tenni.