2017. október 5., csütörtök

Barlangi Bivak 7,

Barlang Bivak 7. munkanap.




Ismét egy szép, napos nyári reggelre ébredtünk. Az erdő és én. No meg a hegyek. Vakító kék ég. Havas hegycsúcsok. Azokat most innen nem látom, de ott vannak. Tudom és kész, miért kell mindenen kötekedni. Nemegyszer jártam már fent a fennsíkon a nyári kánikulában. A hótömbök alá álltam be hűsölni, és inni a „ hegy levét” ez a másik leve. Amit  ti is ismertek, az a bor. Ez pedig az olvadt hólé, ami csak elsőre tűnik jónak, másodjára még jobbnak. A tapasztalatlan ember csak később lepődik meg, és érzi, hogy ég a szája, és egyre szomjasabb lesz. Nem lepődöm meg, élvezem a zuhanyt, felfrissülök, és magnéziumos vizet iszom mellé. Később egy snack levest. Ezt még főzni sem kell. Folyadékot pótol. laktat, és Sót is tartalmaz.  Azt ami hiányzik a hóléből.
Itt a völgyben a folyó partján, ez csak emlék. A sebes, és ma is ismét áradó folyót kellemes hűs szellő kíséri.
Hová lett a fürdő medencém. Nincs igazság, valahol itt kell lennie. Az lesz pedig, az a kicsi hullámvető. Itt, erre a kőre szoktam tenni a törülközőm, az már biztos. Innen pár lépés a fürdőm. Még sem látom. Akkora marha nagy kő volt mint egy vontató hajó. Hová lett. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz. A folyó két nap alatt teljesen feltöltötte a hordalékával, homokkal, kaviccsal, a fürdőm pereméig. A  tegnapelőtt még ott heverő fatörzsek már a múlt homályába vesztek. A természet hatalmas erői. milyen hihetetlen munkát végeznek. És ezt akarják mások legyőzni. Ők akik meghódítják a hegy csúcsokat. Lelki szegények. Nem meghódítani kell, hanem együtt éllni vele. Az Ősanyával, a minket körülvevő csodálatos világgal. Én boldog vagyok, amikor elfogad, ott lehetek, benne élhetek,. Megmutatja csodáit, és az erejével méltányosan bánik amikor engem érint. Milyen parányi is az ember amikor egy szűk katlanban a két oldalról tornyosuló szikla falak között kapaszkodik a sziklákon, hogy ne essen bele az alatta rohanó, bukdácsoló hegyi patakba.
Hirtelen a végtelen hómezőn látom magam. Kis emelkedőre kaptatok. Amíg a szemem ellát, hóborította pusztaság, egyetlen parányi nyírfa mutatja, van itt élet, Persze hogy van, Egy kis vicc jut erről a helyről eszembe.
Túl az Óperenciás tengeren, Hetedhét határon is túl , az üveghegyen is túl, sőt még azon is túl élt egy nyuszika nagy boldogan. Egyik reggel amikor felébred, kimászik a  vackából, megdörzsöli a szemét és körül néz. Hú de messze is lakok én.
 Eszemben sincs legyőzni. Mit is, mit kellene legyőznöm. Miért kellene a csodát legyőzni. Azért, hogy ne legyen minek örülni.
Amikor a kutyaszán pattogva siklik a havon. A jeges szél az arcomat marja, belevág. A szám már cserepesre száradt. Vér szivárog belőle. Csak akkor veszem észre, amikor a kezemre pillantok, mert megtöröltem a számat, és meglátom a vért    Én mosolygok, szétárad bennem a boldogság. Élek. Itthon vagyok.
A  hat huskit  nem biztatni kell, hanem fékezni, ha szükséges. Repülnek, szinte a hó felett száguldunk. Telnek az órák, múlik a nap, de sosem felejtődik. Ezért élek.
Ez van, majd ha lecsendesedik a folyó, megint kikotrom a medencémet. Nem nagy munka. Csak kaparom, rugdosom a lábammal a sódert, a víz meg elviszi. Valaki biztos örül majd neki.
A lombkorona alatt hűs van, nem éget a nap.
Talicskával jöttem ma is, és azzal is kétszer fordulok. A fekhelyhez hoztam két darab 1m szer 0.80 m es két centi vastag OSB lemezt, a szerszámokon kívül. Már korábban kétszer is lefestettem hogy védjem az időjárástól, az esőtől.
A keresztben fekvő fő tartókra ráfúrom a felső hosszanti ágakat, A vékony furatba már könnyen beleütöm a kétszázas szögeket. Kis talaj szint igazítás, nagyjából jó is lesz, mehet a felső borítás. Ráfekszem, próbálgatom, jó lesz, Ezeket már csavarral rögzítem.
Masszív, erős fekhely lesz, és nem csak feküdni, de a magassága miatt még ülni is kényelmesen lehet rajta, a lábamat a földön tartva. Ez sokat számit a reggeli felkeléskor. Könnyebb ülő helyzetből felkelni, mint a talajszintről.
Az állványra felhúzom az újonnan vásárolt OBI- s  ponyvát, 3 x4 m es. Nagyobb mint amire terveztem, de ettől nagyobb baj ne legyen. A 3 x3 as Decathlonos ponyvám már több helyen lyukas, megjárta velem a fél világot, és talán pont ezért nem akarom itt hagyni. Öreg darab, megbecsülést érdemel. Az ujjnak még ki kell érdemelnie. Rögzítem. Ennek nincs középen füle, nem tudom felhúzni, Hasa van, Kap belülről egy merevítőt.
Jöhet a kávé szünet. A megérkezésemkor a tűzgyújtással kezdtem, és feltettem a Törökös kávémat. Szegény Törökök, ha tudnák, hogy miket nevezünk mi kávé főzésnek.
Pár szem burgonyát bedobtam a parázsba, a hamuközé, ebédre.
Reggeli kásámat, lemondtam, mert támadás érte a raktáramat. A zabpelyhemnek nem lett semmi baja, az egerek szerint, Ők nem szeretik, amig van jobban  a fogukra való. Tegnapelőtt tiszta, műanyag, patenttetős dobozba tettem  több élelmiszeremet, közte a zabpelyhet is. Ez több mindennel, sőt mindenemmel együtt, egy hullámpapír karton dobozban kapott elhelyezést, a barlang előtt a  szikla fal alatt. Ezt találtam a legszárazabb helynek. A doboz tetejét a saroknál, szépen szabályosan, csinosan kirágta. A dobozban többek között két tekercs WC papír is várt a sorára. Eredetileg más sorsot szántak neki a készítői. Isten tervez, egér végez. Pedig egy bötű sem volt rája nyomva, de Egérke mégis átrágta magát rajta. Aztán fogta és az aprólékot behordta a lyukon a zabpehely tetejére, némi műanyaggal díszítve. Fene a gusztusomat. de elég nekem az a rost ami a zabban van, nem kell a cellulóz, amit az ember amúgy sem tud megemészteni. Igazán csinos kis kuckó, vagy netán gyerekszoba volt. Egészen addig míg gyarló emberi természetemet hagytam eluralkodni magamon, és az egészet kiborítottam a dzsindizsába. Először csak a tetejét szedtem le óvatosan hogy mentsem ami menthető. Aztán egyre lejjebb haladva, megvilágosodtam. Hát ebből jobb, ha nem eszem. Ekkor történt a kiborítás. Már sajnálom, hogy kilakoltattam Egérkét. Miután számomra semmi menthető nem maradt, így az egész értéktelen lett. Így mind ketten veszítettünk. Most  ő kereshet másik lakást, valószínűleg egy másik dobozomat. No mindegy , legközelebb vissza építem az egérlakot.
Nem tudom mit szoktak főzni az egerek ,mihez kell nekik az étolaj, de annak is kirágta a kupakját.
Ez a kis intermezzo, azzal a hasznos tanulsággal járt, hogy élelmiszer készletet, hogyan nem érdemes tárolni.



Ifjú művészek, grafitinak nem nevezhető pingálmányokat helyeztek el anno a sziklán, különböző színű festékekkel. Ha már véget vetettem egy egér család nyugalmának, akkor ennek is véget vetek. Hoztam magammal sötét zöld festéket, és ezzel foltosra mázoltam a szikla érintett felületeit. Meg hintettem egy kis helyi avarral, földdel, máris kellemesebb látványt nyújt.


Kissé lángolt még a parázs, de azért megsütöttem rajta a mai hús adagomat. Feleslegesen nem akartam nagy tüzet sem rakni. Sajnálom a fát pazarolni. Pedig van itt bőven belőle, nem úgy mint a pusztai életem alatt. Akkor és ott megtanultam mi az a nincs. Naponta mentem ki a talicskámmal télen a hóban, hogy összeszedjem a másnapra való gallyat, venyigét, a  tüzelőmet. Végül is, semmi gond, az időmbe belefért, napi egy óra rőzse szedés. De nem bírom megállni, hogy az uszadék fából be ne raktározzak. Annál is inkább, mert ahogy  a múltkor jártam, az ne ismétlődjön meg. Egy talicskányi uszadék fát be is hordtam. A nagyját a kinti rakatra, a száraz apraját, mára, holnapra.
Kaptam egy táblát, hogy rakjam ki az ösvény szélére a bejárathoz.
Illetékteleneknek, a belépés, Tilos. hirdette.
Azt akarom elérni, hogy az erre járó emberek, nehogy csöves bunginak, vagy menekült szállásnak nézzék, és ezért verjék szét.
 Jobb híján, ezért is szögeltem ki a táblát, egy, a kövek közé szorított karóra. Jelképes kis sorompót is helyeztem el keresztben.


Mivel nem voltam megelégedve a viharlámpán fényerejével, ezért most kevés spirituszt töltöttem a tartájába. Meg is látszott egyből, csak egy kevés alkohol kell és mindjárt szebb a világ. A lámpa olajos palackot is megvadítottam egy kevés szesszel. Lehoztam magammal a frissen készített, Sörös mécseseket is. Az első étolajjal működött, visszafogott lelkesedéssel. Kapott egy kevés petróleumot. Egyből lobb kedvre derült. Azért füstölgött magában még egy sort. Vihar lámpává alakítottam, a következő megoldással. A hajdani sörös doboz tetején ejtett két kis lyukba vékony drótot fűztem. Ezeknél fogva tudom az égő mécsest beleereszteni egy befőttes üvegbe, majd kivenni onnan. Az üveg egy részére alufóliát ragasztottam, fényvisszaverőnek. Az üveg már jól védi a lángot, de ha még egy kilyuggatott konzervdobozt is szerkesztek rá, akkor már hivatalos vihar lámpa lesz belőle.

Készítettem egy másikat is, Ennek a fényvisszaverőjét, a saját anyagából alakítottam ki. Gyári kanócot és tiszta petróleumot kapott.  El is vitte a pálmát, mint a legerősebben világítót. Meg a legtöbbet kormozó, különdíjat is. Ennek a legnagyobb gondja csupán az volt, hogy nincs semmi értelme a fény visszaverőnek. Inkább csak a sötétséget veri vissza, úgy, mint a fekete lámpa. Ha felkapcsolod, sötét lesz.
Felmentem a tábor melletti dombra, a szikla fal alá, fotózni. A látvány kedvemre való. Egyfolytában az jut eszembe, olyan ez, mint egy Winnetou film helyszíne. Az aranyásók tábora.
Egy apró,. de nem, jelentéktelen mozzanatról még meg be kell számolnom. Az uszadék fa rakatom mellett gyűjtögettem a környéken fellelt szemetet. Volt köztük kerékpár roncs, de nem Vizi bicikli, és még sok egyéb. Azt látom, hogy került hozzá még újabb darab is. Ez jó jel.  Az erre járok, értékelik a takarító munkát, és hozzájárulnak, annyival, hogy amit észrevesznek, azt odahozzák. Ma ki talicskáztam a készletet, a falu széli szemeteshez. Egy házaspár jött arra futni, és nagyon tetszett nekik, a rendrakás, a tábor felépítése. Külön megjegyezte, felfigyelt arra hogy nem részeg duhajkodás színhelye. Remélem a jó véleményük elterjed a környéken, és nem jönnek ki lerombolni amit felépítettem.
 Végül is a barlang megmarad, meg az erdő, a folyó, a sziklafal.
Akkor mi más kell.
Ezzel befejeztem ezt a munkát. Ezután már csak pihenni, technikákat kipróbálni. horgászni járok ide, meg ami még eszembe jut,  a Hátsó Kerti Bushcraft táborba. Normálisan, kis takarítással, felújítással, sokáig állhat így.
Remélem olvasóim közül, látogatóim is lesznek.
Nem utolsó sorban, remélem, ezzel a kis munkával, ez a hely is csatlakozik, az ingyenesen használható, vándor szállás helyek közé. Az a kis tábla is elveszíti lét jogosultságát, lekerül és valami kellemesebb felirat kerül a helyére.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése