A Fáklya-kályha.

Fáklya és tűzhely

A Fáklya-kályha.

Ez egy saját fejlesztésű fáklya és kályha is egyszerre. A sokak által már ismert északi rönkkályhákhoz hasonló de kissé más megoldású.

Dániában egy kertészeti áruházban láttam először, több mint húsz éve. Fáklyának árusították. Nyírfából készítették. A függőleges furat kb 50 – 60 mm átmérőjű lehetett.  Az alsó lyuk kisebb, de akkora, hogy  egy teamécses belefért. Azt kellett meggyújtani.  Ennek, egy bushcraftos változatát mutatok be.

Egy 16 mm es cigányfúrót használtam hozzá.

 Befúrtam hosszában, majd alul keresztbe, hogy találkozzon a két furat.

Ez a fúrószár a menedéképítő szerszámaim tartozéka, amelyet magammal viszek akkor, amikor ilyen jellegű táborozásra készülök. Ezt a cigányfúrót használom, nyírvíz csapoláshoz, gyantacsapoláshoz, menedékhez, táborépítéshez, és most a fáklya kályhához is.

Ilyen kis furatot begyújtani nem könnyű. Én most spirituszt használtam hozzá, de alkalmas a fenyőgyanta, gyertya viasz, faggyú és egyéb éghető anyag.

A furat nagyon vékony, ezért nehezen gyullad be. Sokáig csak izzik, de miután kellően áthevült, kibővült a kürtő, lángra lobban, és igen hevesen ég.

A tetejébe 3 szöget ütöttem, amely lábként szolgál a lábosomnak, és nem zárja el a füst útját.

Hangulatos fáklya, tűzhely.

  

Megfőztem rajta a vacsorám

Egyetlen kis rönkből. Hátránya a Ferröer kályhával szemben, hogy fúróra van szükség, és a begyújtása is nehezebb. Előnye az alsó furat és a hosszú kamin következtében, hogy az égés hevesebb, hosszú lángja erősebb fényt ad.

Ez alkalommal, ezt a fáklya-kályhát, 2 órát hagytam égni, majd kioltottam.

Másnap reggel fotóztam le a maradványait, még hosszú időt kibírt volna, üzem közben

 Fáklya tűzhely, másképp.

Szeretek síelni. A csúcs számomra az, amikor felpakolom a hátizsákom, több napra készülve.

Az övembe fűzve egy 80 cm hosszú fürészlap, az övemen kések, bicska fűrész, EDC táska, tűzszerszámokkal.  Balta a hátizsákban.
  Természetesen a hótalpakat is felerősítem. Sílécet kötök, és napokra eltűnök az Alpok hegyei között.
Felvonóval felvitetem magam a csúcsra. Onnan a kisebb hegyeket kerülgetve siklok le ameddig csak lehetséges. Ekkor a sílécet hótalpra váltom  és a meredek oldalakon  már azzal mászok felfelé.  Csend és a magány vesz körül. Ilyenkor már ember nem jár erre, a hegyi legelők üresek, az állatokat lehajtották, még a tél beköszönte előtt. Kemény itt az élet. Én szeretem.
 Szikrázó fagy, napos idő. Feljutottam a nyeregig, amely a Tennen hegységen vezet át Dachstein felé. A tengerszint magasság itt kb 2000m.  Az idő csodálatos, feledteti a fáradtságot. Meg sem állok itt. Majd holnap visszajövök. Most jobbra veszem az irányt és fel tovább hegynek. A hó mélységét nem tudom, több méter lehet. Hótalp nélkül mellig süllyednék a felső, laza, hórétegben.  Ezt már tapasztalatból tudom. A hegy teteje még a fahatár felső részén fekszik, enyhe dombot alkot. Itt ütök tábort, itt alszom ma.
A hótalpas lábammal taposom a havat, helyet készítve a sátramnak.  A letaposott aljzat, még így is puha fekhelyet biztosít.
A völgyet köd borítja, jut a sátramnak is belőle.
 

 Lenyügöző a látvány.
 

A köd eloszlik tisztul a kép.
 

 A fák tövében kis buckára lelek, itt alig van hó.  A hobókályhámban tüzet gyújtok és készül a vacsora. Hólé olvasztás, fenyő tea , a tatonkában a leves és utána a rizs.

 

A nap már alacsonyan jár, és hosszú árnyékot vet a hóra. Ahogy mondani szokás elakad a lélegzetem. A látványtól nem tudok szabadulni, nem is törődöm a tűzrakással, a melegedéssel. Ma amúgy is sátorban alszom, nem tűz mellett.
 

 lassan alkonyodik.
 

 Felkel a hold.
 

 Sokáig nem bújok be a sátramba, nem tudok szabadulni az előttem elterülő látványtól.
 Nyugodtan átaludt éjszaka után, frissen ébredve fogyasztottam el reggelire az estéről meghagyott maréknyi rizsemet. Folytattam utam.
 

Átkelve a hegységen, az éjszakát egy erdős szurdokban töltöttem.
 A táborozásra alkalmas helyen csak a hó tetején tudtam volna tüzet gyújtani. Mivel csak a főzéshez kellett ezért a következő megoldást választottam.
Egy kidölt fáról lefűrészeltem egy kis rönköt, ketté hasítottam, és a feleket egymáshoz illesztve a hóba nyomtam. Kissé ferdén, de megállt rajta a bögre. A hasíték alját begyújtva, égett a kis tűz és rajta a vacsorámat megint volt hol elkészítenem.

Itt a szurdokban sötétebb volt, ezért fáklyát rögtönöztem.
Száraz ágakat törtem, és csokorba fogva, szorosan egymás mellé beleszúrtam a mély hóba. Középen meggyújtottam és készen volt az esti világításom.
 

 Esteledik a táborban.
 

 Ember nem járta helyen, a magányt,  a tűz mindég változó fényének nézésével oszlatom el.
 

 Ezen a fáklyán is lehet főzni, csupán arra kell ügyelni, hogy a gallyak teteje egy síkban legyen.
 

Rafting a Salzachon.

Rafting a Salzachon.

 „A Salzach 225 km-es hosszával az Inn leghosszabb mellékfolyója. Útjának nagy részét Ausztriában teszi meg, az utolsó 59 km-es szakaszán határfolyó Ausztria és Németország között.” Wikipédia

Hossz: 225 km

Vízhozam: 251 m³/s

Medence területe: 6 700 km²

Torkolat: Inn

Forrás: Kitzbühel Alps

Hidak: Salzachbrücke

Városok: Salzburg, Sankt Johann im Pongau

Ezen az úton, St. Johann feletti szakaszon eresztettük vízre a speciális gumicsónakot.

Annyit érdemes tudni róla, hogy több cellás az oldala és az alját borító gumi lapon erős pántok vannak elhelyezve ahová az oldal szélen ülő utasok be tudják dugni a lábfejüket, ezzel védve magát a kieséstől. 

Lyukas a csónak, sőt mennyi lyuk van rajta. Hiszen itt befolyik a víz. Így igaz, de ahol be tud folyni ott kifelé is. Ez fontos, mivel fentről bezúduló víznek valahol távoznia is kell, meregetni nincs idő. Jól kitalálták ezt már. hogy a légzsákok fenntartsanak. A fenék sem lehet merev padozatú, mint pl a Zodiáknál amivel a sarki jéghegyek között száguldoztam. Itt a zúgók miatt hajlékonynak kell lennie. A középre beillesztett padok, inkább csak a mereven tartást szolgálják, mert nem azokon ülünk.

Ez a túra nem magán akcióm volt. Felkerestem egy Rafting ot szervező társaságot és bejelentkeztem. Mivel egyedül csavargok, gazdaságosabb volt, hogy csatlakozzam egy társasághoz. Így nem is ismertem az útitársaimat, de még  beszélni sem tudtam velük, mert Csehek voltak. Két vezető volt velünk. Nekik másféle mentőmellényük volt, melynek egy zsebébe egy hosszú mentőkötél van rendszeresítve.

A parton átöltöztünk a neoprén ruhákba, mentőmellény és sisak tartozik a felszerelés részeként. Rövid eligazítás előzte meg a vízre szállást.

A vezényszavak, jobb oldalt húz, baloldalt húz, mindenki teljese erővel, / ez a zúgós szakaszoknál / majd a lecsendesült vízen , a pihenj .

A telephelyről kis busszal mentünk a beszállási helyig és utánfutón vittük a csónakot.

Meredek parton ereszkedtünk alá.

Csendes szakaszon kezdtünk, gyakorolva a vezényszavak megfelelő végrehajtását. Hamarosan egy kis folyó torkolatához értünk. Kiszállás után feljebb sétáltunk a sebes víz mentén. Egyik vezetőnk lent maradt a torkolatnál, mellig a vízben állva. Másik vezetőnk bemutatta hogyan viselkedjünk, ha beborulnánk. A sodrás irányába fordulunk, és lábbal előre hagyjuk hogy sodorjon a víz. Mintha egy fotelban ülnénk. A mentőmellény fenn tartja a felsőtestünk, legalábbis a fejünk, hogy időnként még levegőt is tudunk venni. Bármikor szikla kerülhet az utunkba, és ezzel jobb, ha a lábunkkal találkozunk és nem a fejünkkel csapódunk neki.

Egymásután szép sorjában lecsusszantunk a folyócskán. A torkolatnál maradt túravezető biztosított, nehogy valamelyikünk kisodródjon a Salzachra.

Az időjárásra nem lehetett panasz, de a víz hőmérséklete még a 10 C fokot nem érte el. Jó hasznát vettük a speciális ruházatnak.

A folyó bővizű, gyors sodrású, zúgókkal telítve, amilyennek lennie illik egy jó kezdő rafting túrához.

 

Egy kis bohóckodás

Csendes vizeken

Mindenki húzzon bele.

Majd egy kis lazítás

 

A megmérettetés

Vigyázat vízesés.!

A továbbiakról már nincs fotó, se film, legalábbis én hozzám nem jutott el. Sajnálom és sajnálhatják kedves olvasóim is.

A kaland filmekben innen szokott izgalmassá válni a helyzet.

A vízesést jelző tábla előtt kikötöttünk, és egyik vezetőnk partra szállt, hogy közelebbről szemrevételezze, hol tudunk átjutni, melyik ágat válasszuk.

Már jött vissza, s majdnem elérte a csónakunkat, amikor elragadt a sodrás. A kezében ott volt a csónak kötele.  Azt már nem láttam, hogy elengedte e, vagy pedig vontatóra vette magát. Előre kellett nézni, és keményen evezni, nehogy megperdüljünk. A folyó jobb partjától néhány méterre haladtunk egy nagyobb szikla fölött átzúduló víztömeg rántott magával, le a vízesésen. A csónakunk orra meredeken lefelé irányult. Ezt még bírnia kell, erre van kiképezve. A rugalmas test nem roppan meg, hajlik, ahogy a víz akarja. Lábfejemmel a pántba akasztva stabilan tartottam magam, ebben a lefelé irányuló helyzetben. Ekkor történt a „katasztrófa” Előre- jobbra billentünk, és már borult is a csónak, fejre álltunk. Én a bal oldali peremen ültem, és a boruláskor fejjel előre buktam be a vízbe, a gumicsónakkal együtt fordulva fejjel lefelé.

Ekkor valami furcsa dolog történt. Az idő szinte lelassult, és én higgadtan lassan gondolkodni kezdtem. A lábfejeim még a pántba szorítva, tehát akkor én most fejjel lefelé vagyok a csónak alatt a folyóban, miközben sodor a víz. Először a lábaimat kell kiszabadítanom, és Nem levegő után kapkodni, mert az itt nincs. Egyik lábfejem-kiszabadítottam, megnyugtatott, hogy ez simán ment. A másik lábamat is szabaddá tudtam tenni. Akkor most fel a felszínre. Minden bizonnyal a csónak alatt vagyok.

 Ha a csónakkal felborulva felnézel, és sötétséget látsz, az nem a pokol, hanem a csónak feneke.

Amikor már úgy éreztem, hogy a fejem van felül, és fellöktem magam. Kinyitottam a szám, de nem levegőt vettem, csak teszteltem, hogy mi van ott. Víz. Még nem tudok levegőt venni. Kezemmel megtapogattam a csónakot, a széle felé húztam magam. Megint lebuktam, hogy most már a vastag perem alatt átbújva a csónakon kívül emelkedjek fel. A körbefutó kötélzetbe kapaszkodtam, hogy ne veszítsem el a csónakot, és itt most már felhúztam magam, és a fejem is kiemeltem a vízből.

Mármint amennyire sikerült,  a habzó, fortyogó folyóból kiemelkedve levegőhöz jutnom. Lábbal előre, ahogyan tanították, a kötélzetben kapaszkodva vontattam magam. Kis pihenőre és sok levegőre volt szükségem. Lélegzethez csak időnként jutottam, mert még nem jutottunk csendes részre, és ezen a zúgós szakaszon bizony nincs könnyű dolga a hajótöröttnek. A hullámok, időről – időre, átcsaptak felettem. A pihenés helyett is csak egyre fáradtabb lettem.

Abban csak reménykedni tudtam, hogy mindenki megvan, és életben. Az orrom előtt magasodó épen maradt csónakrésztől alig láttam. Azt igen, hogy valaki ül, vagy fekszik rajta.

Pár száz méter száguldozás után, lassult a víz, partot értünk, és mindenki épségben.

Miután csónakunkat kiemeltük, megtaláltuk a baleset okát. A partközelben valami vas darab állhatott ki a sziklák közül, és az felhasította a jobb első cellát, ettől borult fel a defektes csónakunk.

A meredek parton felvontattuk, kicipeltük az útra. Rövid pihenő után új csónakot érkezett a bázisról. Ezzel folytattuk utunkat, bár egy fővel megcsappantunk. A társaság egyik hölgy tagjának elege lett a kalandokból, ő inkább autóra váltott.